Napelemes mérőműszerek

Egyre több napelemes rendszert telepítenek hazánkban is, ezért a napelem méréseknek egyre nagyobb jelentősége van. A napelemes rendszer bemérése olyan mérőműszereket követel meg, teszik szükségessé azok alkalmazását, amelyek segítségével a különféle hibák bemérése válik lehetségessé.
Sajnos az olcsó termékek felhasználása a napelemes rendszerek esetében sok problémát okoznak, hiszen nem úgy működnek, mint ahogyan azt előtte szerették volna a felhasználók. Magyarországon még nincsenek akkora mértékben elterjedve a napelemes rendszerek, mint néhány szomszédos vagy közeli országban, bár igény lenne rá, de az anyagi keret olykor meghatározott. Így fordulhat elő, hogy a gyenge minőségű napelem termékek is felszerelésre kerülnek, sőt sokszor már az összeszerelésnél és végellenőrzésnél látszik, hogy nem fognak tudni az elvártakhoz mérten teljesíteni.
A különböző árukereső oldalakon kezdődik a keresgélés azoknak, akik nincsenek tisztában az alapvető követelményekkel, csakis az általános igényeket és a termék árakat veszik figyelembe. Az akciók megnyerőek lehetnek, de érdemes csak az akció miatt az olcsóbbat választani? Szakértő segítség nélkül nagyon mellé lehet nyúlni, ezért sem javasoljuk a hozzáértő személy nélküli választást, bármilyen típusú napelemről legyen szó!
A szakszerű telepítés éppen annyira fontos, mint a megbízható napelem panelek, inverterek, akkumulátor - akkumulátorok, vezeték, kábel - kábelek, alkatrészek, modulok, tápegységek, aljzatok, biztonsági kapcsolók, egyéb tartozékok és tartószerkezetek használata (többek között), hogy a napelem rendszer az elvártakhoz mérten biztosítsa az energiatermelést. A megelőzésre és az ellenőrzésre is kiváló megoldás a napelem mérés a megfelelő mérőműszerek segítségével!

A speciális napelemes mérőműszerekkel eleget lehet tenni azoknak a szabványoknak, melyek a mérésekre vonatkoznak. A rendszerdokumentáció részét kell képezze a mérési jegyzőkönyv, melyre a tulajdonosoknak is szüksége lesz a későbbiekben.

napelemes mérőműszerek
érintésvédelmi felülvizsgálat mérőműszerei

Mire alkalmazhatók ezek a mérőműszerek?

A napelemes rendszerek           

  • vizsgálata
  • minősítése
  • hibakeresése
  • a teljesítmény mérésére
  • a villamos hálózat létesítését követő vizsgálatokhoz.

 

Hogyan zajlik a napelemes rendszer mérésének folyamata?

A meglévő rendszereknél mindig az első dolog, amit felmérnek, hogy rendben van-e a napelemek elhelyezése, a kábelezés, a csatlakozás, valamint ellenőrzik a védelmi eszközöket és az inverter által közölt információkat. Egy jó szakember már ezen a pontos megláthatja az esetleges hibákat, de ennek ellenére is szükséges a műszeres mérés!

A problémát a mérőműszerekkel pontosan fel lehet térképezni, így a rendszer berendezéseinek működését és az inverter, a sztringek paramétereit szintén ellenőrizni lehet.

Milyen mérőműszer kellhet, mely műszerek a legismertebbek a méréseknél? Egy profi műszer nélküli telepítésnek, szerelésnek neki sem áll. A mérő szerszám kategóriák számos lehetőséget foglalnak magukba. Az ezekkel való mérésekkel jobban ki lehet használni a napelemek nyújtotta biztonságot, hiszen olyan rendszerrel rendelkezhet a tulajdonos, amelyek megbízhatóak és a legjobb, leghatékonyabb megoldásokat teszi lehetővé a napenergia felhasználása terén. Lakatfogó, hőmérséklet érzékelő, digitális multiméter, multimétrek True RMS funkcióval, ellenőrző készlet, napelem analizátor – ezek talán a leggyakoribb eszközök. Ugyanakkor az I-V karakterisztika ellenőrző és IVck teszter olyan méréseket tesz lehetővé, mint környezeti/modul hőmérséklet, DC/ACtrms feszültség, áram és teljesítmény, sztring ellenállás vizsgáló, földelési hiba mérésére-, szigetelési vizsgálatokra alkalmas kézi eszközök. De nem feledkezhetünk meg a kiegészítő USB stick és Compact flash meghajtóval rendelkező berendezések, RCD teszterek, lézeres szintező és távolságmérő eszközök, automatizálás kapcsán pedig állapotfigyelő szenzorok például vagy az egyedi munkapont, áram – feszültség karakterisztikájának meghatározására alkalmas analizátorok 1-3 fázisú mérésekhez. Ezek többnyire fém, alumínium és műanyag részekből állnak, ezek az anyagok jellemzőek rájuk többek között. Az adott napelemes szoftver a telepítés és regisztráció után pedig betekintést nyer a működésbe, így minden tájékoztató információ rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy a legjobban lehessen optimalizálni a napelemes rendszert.

lakatfogó

Milyen méréseket kell elvégezni?

Egyenáram DC mérés: 

• Feszültség, teljesítmény, áram, energia. 

• Modulok, panelek I-U karakterisztikája. 

• Uoc, Isc (üresjárási feszültség, rövidzárási áram). 

• Napenergia besugárzás. • Modul hőmérséklete.

egyenáram mérés
Váltakozó áram mérés AC: 

• Feszültség, teljesítmény, áram, frekvencia, teljesítménytényező, energia, felharmonikus áramok. 
• Napelem modul, panel, inverter és a napelem rendszer hatásfok kiszámolása. 

Villamos hálózatokon végzett mérési funkciók: 

Hálózati szigetelési ellenállás, védőföld folytonossága, vonali impedancia, hurokimpedancia, RCD vizsgálatok, földelési ellenállás, AC áram, TRMS feszültség – frekvencia – fázissorrend, teljesítmény, energia, felharmonikusak. 

A napelem teljesítmény mérése, az érintésvédelmi vizsgálat, a földelés mérése és a napelem hatásfokának, teljesítményének méréséhez elengedhetetlen a speciális mérőműszerek megléte a napelemhez! Ezek a mérők, multiméterek, érintésvédelmi műszerek, oszcilloszkópok, nyomásmérők, univerzális szerszámok, kiegészítők arra szolgálnak, hogy a több évtizedre tervezett napelemes rendszerek megfelelően működjenek és nem utolsó sorban biztonságosan! Ez utóbbihoz több kell annál, hogy minőségi anyagokat használhatunk a napelemekhez, nem csak ipari megoldásoknál, hanem a hálózatra csatlakozó napelemeknél is szükség van széleskörű mérésekre, hogy minden az elvárások szerint működhessen, műszaki szempontból megfelelhessen.

A napelem teljesítmény mérése, az érintésvédelmi vizsgálat,a földelés mérése és a napelem hatásfokának, teljesítményének méréséhez elengedhetetlen a speciális napelemes mérőműszerek megléte!

Megnézem a termékeket
magnifiercrosschevron-down